Lifka Sándorról

Lifka Sándor, a kinematográfia úttörője, az Osztrák – Magyar Monarchiában, egy cseh családban született 1880. május 20-án. Apja, Karl egy vándormúzeumot működtetett, így Sándor Brassóban született a családi vándormúzeumuk portyája közben. Gyermekkorát egy Žatec nevű kisvárosban töltötte, Prágától nem messze. Középiskolásként Bécsben tanult elektrotechnikát. Ekkor kezdett a laterna magicával (bűvös lámpással) kísérletezni, amely egy 17. századi, “élő” képek vetítésére alkalmas, német találmány volt. A bácsikájától kapott bűvös lámpással és egy saját maga által összeállított, kromatróp nevű szerkesztettel igyekezett két állóképből mozgóképeket összehozni. Amikor Lifka megtudta, hogy a Lumière testvéreknek sikerült ez a kísérlet, Bécsbe utazott, hogy láthassa azt a vetítést, amit Lumière-ék 1897-ben tartottak ott.

Bécsi tanulmányai után Párizsba utazott, ahol apai örökségéből megvette első Pathé gyártmányú kameráját. 1900-ban felvette I. Ferenc József császár és király valamint Erzsébet királyné gödöllői látogatását. Az akkori lapok szerint 40 méter hosszú szalagot forgatott. Állítólag ekkor figyelt fel rá az Uránia Tudományos Színház (amely a Magyar Tudományos Akadémia természettudományi szakosztályának kezdeményezésére alakult), s fogadta munkatársaként soraiba. A Magyar Filmmúzeum adatai alapján ismeretes, hogy Lifka volt az első mozgókép vállalat alapítója a Monarchia területén, és önmagát, az Uránia Tudományos Színház üzleti ágaként reklámozta. Ez magyarázatod ad arra, miért nem említik Lifka Sándor nevét a szabadkai lapok 1902. évi számaiban, noha sokan állítják, hogy ő ekkor már vetített ebben a városban.

Apja halála után a családi vándormúzeumot édesanyja, Ernestine vitte tovább. Sándor és testvére Karl az örökségükből modern felszerelésű és luxusberendezéssel rendelkező vándormozit vásárolt olyan híres gyártóktól, mint a Gaumont, AEG és a Körting. Akkoriban még nem lehetett teljesnek számító mozi berendezést vásárolni, ezért a Lifka testvérek a külön-külön megrendelt részekből építették fel az egyéni tervezésű, igen impozáns, 460 férőhelyes kinematográf-sátrat. Az első város, ahol a Lifka testvérek filmeket mutattak be az olaszországi Trieszt volt. Mivel ez a Monarchia legnagyobb kikötő városa volt, a nagy nemzetközi forgalom miatt népes közönségre számítottak. A turné következő állomása Fiume volt, majd Belovár, Eszék, Ljubljana, 1902-ben pedig Belgrád, Zimony, Újvidék, Nagybecskerek, Pancsova, Versec és Szabadka következett. A már meglévő filmek mellett olyanokat is bemutattak, amelyeket Lifka Sándor a turné városaiban rögzített. Ez még nagyobb számban vonzotta a helyi közönséget.

1904-ben a Lifka testvérek egy újabb, 550 férőhelyes sátrat vásároltak. Ezzel a két fivér útja végleg elvált egymástól. Karl filmjeivel bejárta Ausztriát. Sándor, azaz ahogy a családban nevezték Alex, folytatta a portyázást az egykori Magyarország területén. Karl végül, az állandó vándorlástól kimerülve, állandó filmszínházat hozott létre az ausztriai Linzben és Salzburgban. Ezek még ma is az ő nevét viselik. Lifka Sándor 1906-ban vásárolt egy még nagyobb, 900 férőhelyes sátrat, és fáradhatatlanul utazott tovább. Dokumentumfilmeket készített politikai eseményekről és a hétköznapi emberekről, akikkel azokban a városokban találkozott, ahol éppen állomásozott. Az új sátra, dekoratív, aranyozott és olajfestményekkel díszített bejáratával, plüssel bevont székeivel, és a levegő frissítésére szolgáló elektromos ventilátoraival, mindenhol feltűnést keltett. A látogatók felhőtlen szórakozása érdekében Lifka 15 embert alkalmazott.

Lifka fáradhatatlanul kutatott a legújabb filmek után Németországban és Franciaországban. Vagyonának jelentős részét új filmek beszerzésére költötte. A filmvetítésben két újdonságot tulajdonítanak a Lifka testvéreknek: a programbeli újítás, abból állt, hogy minden alkalommal vetítettek híradót is, a szervezésbeli pedig abból, hogy a gyerekek, diákok és a katonák kedvezményesen, azaz féláron vásárolhattak belépőjegyet.

1905-ben Lifka Sándor ismét Szabadkára látogatott. Annak ellenére, hogy az előző években a szabadkai lapok a mozi alacsony látogatottsági szintjéről írtak, az új luxus mozi indokoltnak bizonyult. Lifka, apja gondolataitól vezényelve, mindig a filmek oktató jellegét hangsúlyozta. Az iskolák igazgatóit minden alkalommal arra kérte, hogy a vetítés után írjanak néhány szót a mozi nevelő és oktató szerepéről.

Rádöbbenve arra, hogy a vándorfilmszínházak ideje lejár, Lifka Sándor 1910-ben a szabadkai városi vezetés jóváhagyását kérte arra, hogy a közismert Hungária Szálló nagytermét állandó mozivá alakíthassa át. Feleségül vette a szabadkai, zsidó származású Beck Erzsébetet, akivel együttműködve közösen vezették az állandó filmszínházat.

Az első világháborúban a Filmkriegspresse haditudósítójaként dolgozott, és Galíciában készített filmeket a harcokról. Egy alkalommal meg is sebesült. A háború után abbahagyta a filmkészítést, és visszatért Szabadkára, amely akkor már a Szerb-Horvát- Szlovén Királysághoz tartozott. 1920-ban megalapította az Orient filmforgalmazó vállalatot, amely filmforgalmazásával foglalkozott. A jugoszláv állampolgárságot a második világháború után fogadta el.

Lifka Sándor 1952. november 12-én hunyt el, Bácsszőlősön, a faluban, ahol az ideje legnagyobb részét töltötte, és ahol saját pénzéből felszerelte a falu moziját. Szabadkán temették el a családi kriptában. A húsz fennmaradt filmje a belgrádi Filmarchívumban, személyes tárgyainak és dokumentumainak egy része pedig a szabadkai Városi Múzeumban található.

Idővel a nagy nevek mind feledésbe merülnek, de Szabadkán egy mozi mégis Lifka Sándor nevét viselte évtizedeken át. Az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválján Palicson pedig minden évben Lifka Sándor-díjat osztanak ki azon rendezők, színészek és producerek között, akik kimagasló munkájukkal hozzájárultak az európai filmgyártáshoz.